Ask the Cat

Válságokkal szabdalt világunkban folyamatosan változó kihívásokkal kell megküzdenie az alkotó elmének. Különösen gazdasági hasznot nem, vagy csak hosszabb idő múltán hozó, mégis oly elengedhetetlenül fontos területen mozogni szándékozó alkotóknak, mint a kultúra: az irodalom és a filmkészítés.

Miután a mai magyarországi könyvkiadás és -terjesztés, valamint a filmkészítés egyaránt szinte kizárólag a befutott, már nevet szerzett alkotók számára nyújt valamelyest segítő támogatást, a kezdő alkotóknak azzal kell szembesülniük, hogy csak a saját erejükre támaszkodhatnak.

Szükségessé vált tehát megalapítani egy gazdasági társaságot azzal a céllal, hogy a kezdő alkotók tevékenységét elősegítse, számukra az első megjelenésekhez támogatást szerezzen és nyújtson, ily módon létrehozva a jövőbeni könyvek és filmek elkészítésének pénzügyi alapjait.

Cégünk alapvető célja, hogy kezdő magyar írókat, költőket könyvük megjelenéséhez (és ami legalább ilyen fontos, a megjelent könyveknek az olvasókhoz való eljuttatásához), kezdő filmeseket pedig első filmjük elkészítéséhez hozzásegítse.

Vállalt feladatunknak saját erőből nem lennénk képesek megfelelni, ezért társadalmi akciók szervezésével el kívánjuk érni, hogy cégek, magánszemélyek (amennyiben azonosulni tudnak célkitűzéseinkkel) támogatásukkal segítsék azok megvalósítását.

Tevékenységünket üzleti alapon folytatjuk, nem adományokat kérünk, hanem kölcsönösen hasznos együttműködést ajánlunk támogatóink számára. Szándékaink szerint az idő múltával némi haszon fogja kísérni tevékenységünket, amely visszaforgatva mindennapi működésünkbe újabb könyvek és filmek megvalósítását teszi lehetővé.





Főmenü